Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sörözve grillezni fájdalmas

Dolgozni kellett, meg piacra menni, meg bankba, meg fogorvoshoz is, az eső is esett, hülyeség volt az egész tegnapi nap, aminek a végén igazi hősként álltunk az elkészült kaja fölött. A tömetés után a csorgó esőben hazafele bringázva még kellett ez meg az, ugorjunk be a Sparba, ahol persze pont nem volt se spenót, se bazsalikom, viszont ott a Tulipán. Nyolc óra öt perc. Már nem esik, fülledt, halszagú nyári este. Tuli? Jó, de csak egy pohár pilsner, ok? Még el kell érni az Aldiba zárás előtt. Persze mi az az egy pohár, lett belőle kettő vagy három, és azért nem több, mert nyolcötvenkor már muszáj volt indulni, pedig ezerszer egyszerűbb lett volna feltenni a lábunkat és kérni meg egy kört meg egy gombás melegszenyát. Zárás előtt még beestünk, megvan a bébispenót, lehet menni haza. Főzni, negyed tízkor, érted, csak azért, mert megígértük. Pedig rommá égettem magam a grillserpenyővel is, és mindent levertem, és hisztis is lettem, vagy többet, vagy kevesebbet kellett volna inni. Na:

Grillezett mediterrán saláta - istenem, de bénán hangzik ez

Összköltség 4 főre (mert jutott belőle ma ebédre is): kb 1600 Ft

padlizsán 2 közepes darab - kb 300 ft, piac
koktélparadicsom - fél kiló, 350 ft, piac
mozzerella - 3 csomag, 600 Ft, Aldi
bébispenót - 1 csomag, 270 ft, Aldi
valami kenyérféle
szárított paradicsom - volt otthon
friss bazsalikom
olaj

bors
fokhagyma
balzsamecet

Nem nagy cucc összerakni, főleg, ha összeszedett vagy és józan, így egy kicsit hektikusra sikeredett, főleg, hogy míg én a konyhában kaptam ide és oda, a másikunk hard drive cserét végzett koncentrált figyelemmel, nem lehetett zavarni. Padlizsánt mostam, szeleteltem, hevített grillserpenyőbe helyeztem, jó alaposan meggrilleztem mindkét oldalán. Közben pirítósok készültek, mikor barnák lettek, meg lettek dürgülve fokhagymával. Koktélparadicsomot mostam, szárítottam, grillserpenyőbe hajigáltam, kezemet szétégettem összesen 5 ujjamon. Paradicsomokat gurigáztam, minden oldal feketedjen picit. Közben a hard drive folyamat megszakadt, segítségképp mozzarellát aprított, szárított paradicsomot, bazsalikomot metélt, pirítóst kockázott. Paradicsom kész, mehet a tálba a felkockázott (ok, ollóval belenyesett) padlizsánok mellé. Megy bele a mozzarella, a szárított pari, a grillen picit megfonnyasztott spenót, folyik rá az olaj, a só, a bors, némi ecet, a savakat ízlés szerint locsold. Rákerül a bazsalikom, és a legvégén a pirított fokhagymás kenyérkocka, nem az a cél ugyanis, hogy fogatlan nagymamákat etessünk vele. Ropogjon. Kész. Óbaszki, na egy valamit rothadtul elfelejtettünk. Aki kitalálja mit, nyer egy similabdát. Szasztok.


1 Tovább

A lazac is belefér néha

Nem nyolc perces kaja, hanem mondjuk huszonöt, de ha valami flancosabbat akar az ember, látványos, mégis pofátlanul egyszerű megoldás. Naná hogy a hal. Sőt, naná, hogy a lazac, mert ha semmit nem csinálsz vele, akkor a legjobb. Ok, ez nem a legolcsóbb megoldás, de egy halasnál két szeletkét vételezve azért nem fogod eldobni az agyad a végösszegtől, és nem is kell mindennap ezt enni, holnap főzelék lesz például. Ez még mindig a szülinapi menü része volt, hat embert lakattunk jól egy kilós derékkal, és voltak köztük emberesre sikerült darabok is. Mármint a halak között. Na de a lényeg, hogy:

Grillezett lazac mustáros-kapros újkrumplival és cukkinis uborkasalátával

Összköltség 2 főre - kb 1400 Ft

lazacfilé - 2 szelet kb 1000 ft, piac
újkrumpli - fél kiló, 250 ft, piac
kapor - egy csomag - 100 ft, piac
újhagyma - 2 szál, kb 40 ft, piac
joghurt - 1 doboz, 100-200 ft
cukkini - egy darab, 100 ft, piac
kígyóuborka - egy darab, kb 110 ft

A lazac nem égett szét, jó?!

Elsőként a krumplinak esel neki, mert annak főni kell, a többi szinte kész. Újkrumplit nem pucolunk, nekünk van zöldségdörzsölő kesztyűnk, azzal megmosogattuk. Gazdagék vehetnek tisztított újkrumplit is, de a Hunyadi téri piacon az tegnap még 800-ért kínálta magát, vicc. Szóval megmostad, és kevéske vízen fel is tetted főni egy fedeles lábosban, persze meg is sóztad. Nagyjából tíz perc alatt megfő, addig ha bőrös lazacot vettél, van időd pikkelyezni. Garantált, hogy még két hét múlva is pikkelyek másznak elő a konyhapultról, de ez van, a nyúzott lazacot nem lehet ropogóssá tenni. Pikkelyeztél, megmostad, megszárítottad a halat, remek. Fogod a cukkinit, az uborkát, és szépen felvágod. Karikázhatsz is, nekünk mindegy, mi a hosszanti szeletekre kattantunk rá mostanában, azaz, hogy egy krumplihámozóval hosszanti irányban húzunk belőle szeleteket. Sokkal jobban néz ki a tányéron, ennyi az oka. Mehet egy bödönbe az egész, só, olaj, ecet vagy citromlé, némi kapor, és bumm a hűtőbe. Közben megfőtt a krumpli, mehet át egy serpenyőbe, ahol kicsit megpirítod, miközben kikevered a mustáros cuccot. Joghurt, mustár, ha van otthon fel nem használt főzőtejszín, az is mehet bele, - felbontani nem kell ezért-, némi aprított újhagyma és kapor. Az arányokat találd ki, kinek így, kinek úgy. A megpirult krumplira rázúdítod, és pont amíg megsül a hal, szépen össze is rotyog. 

A lazacot egyszerűen jó forró grillserpenyőre küldtük, bőrös felével lefelé, némi sóval, pici borssal. Addig pihent ezen az oldalán, amíg ropogós nem lett, addigra a hús színe is látványosan megváltozik. Fordítod, ott is kap egy-két percet vastagságtól függően, ennyike. Érdemes nem rommá sütni, maradjon puha, szaftos.

Mehet a tálalás, halra citrom, és kész. Holnaptól spórolunk, szevasztok.

5 Tovább

Idényvacsi egy ezresből, 25 perc alatt

A fogadalom az fogadalom, úgyhogy a melóból hazatépés után 40 perc maradt, hogy mosogatással, pakolással és főzéssel meglegyen az aznapi, aztán kopni kellett a színházba. Sőt, még a vásárlás is belefért, igaz, csak a henteshez kellett berongyolni némi húsért, az meg útbaesik, a többit napközben lerendeztük a piacon. Szóval csak annyit mondunk, grillserpenyő! Gőzöm sincs, miért vártunk ezzel ennyit, a grillserpenyő az ember legjobb barátja, a grillserpenyő kedves, jó, a grillserpenyő gyors. (Gyengébbek kedvéért ez az, és pl az Ikeában pár ezresért be lehet szerezni.) Naszóval:

Grillezett spárga cukkinivel, húsosoknak koreai pácolt csirkemellel

Összesen 2 főre: kb 1200 Ft

1 db cukkini - kb 100 Ft (piac)
1 csomag zöld spárga - 600 Ft (piac)
2 szelet csirkemellfilé - 270 Ft (hentes)
némi parmezán, gran padano vagy hasonló sajt
fokhagyma
olívaolaj
csilipehely
szójaszósz
szezámolaj
friss gyömbér

Kezdjük a hússal, mert bár villámpác volt, minél többet áll benne, annál jobb. Tulajdonképpen totál mindegy, mit csinálsz vele, lehet olaj, citrom, újhagyma benne, de nálunk nagyon mennek a koreai ízek, úgyhogy 2:1 arányban került bele szójaszósz és szezámolaj. Apróra zúzott fokhagyma, némi chilli és reszelt gyömbér ment még mellé, aztán pihent picit. A koreai szójaszósz és a szezámolaj együtt egyébként csodákat tesz, konkrétan beszarsz, olyan illata és íze lesz tőle bárminek. A legegyszerűbb trükk, amivel a legdurvább ízeket hozhatod elő. Na ugorjunk a zöldségre, mert fogy az idő. Cukkini megmos, három részre vág, majd a hengereket hosszúkás tömbökre bont. Persze ahogy jól esik, de így hamar meggrilleződik. Jöhet a spárga, ilyen kajához a legegyszerűbb az, ha fogod, és meghajlítod a szárakat. Az a mondás, hogy ahol elpattan, ott válik el a fásabb rész a zsengétől. Ez csak részben igaz, de mivel az alját úgyis mindig elteszem levesnek, nem baj, ha nagyobb rész esik le alul. A csúcsos részét megmosod, és kettáévágod, így nagyjából akkorák lesznek, mint a cukkini hasábok. Közben a grill alatt már begyújtottál, ment rá némi olaj, fokhagyma és chillipehely. Fél perc, és már mehet is rá a zöldség. Nem kell sokat rázogatni, a lényeg, hogy legyen egy kis színe, úgy öt perc alatt megpuhul az egész és színt is kap. Ha kész, kiszeded, és már mehet is a serpenyőbe a hús. Vékony szeletekkel percek alatt szép, aranybarna kérgűre sül. Ezalatt lereszeled a sajtot, rászórod a spárgára, löttyintesz rá egy kevés olívaolajat. Mi a tegnapról maradt fehérbabot is belekevertük, ne vesszen kárba semmi. Kész a hús, tálaltál, eheted. Kevesebb mint 25 perc alatt megvolt az egész, bumm.

Úgy fest, megy ez, csak tervezés kérdése az egész.


0 Tovább

zsanzsorzs

blogavatar

Kispolgári érzésektől mentesen is lehet gyorsan, olcsón, menőt vacsorázni. Vigyázat, magas vegafaktor és félrészeg pillanatok, mert kell az a kis önbizalom.

Utolsó kommentek